Minden kentaurok legbölcsebbikéről, Kheirónról közismert, hogy ő nevelte barlangjában Péleusz és Thetisz fiát, Akhilleuszt. Oroszlánok és vadkanok szívével, medvék velejével táplálta, hogy erős és bátor legyen. Célját elérte: Akhilleusz máig híres maradt a trójai háború legkiválóbb hőseként. Kevesebben tudják Kheirónról, hogy ô nevelte Apollón fiát, Arisztaioszt is, aki elterjesztette az emberek közt a méhészkedést, a sajtkészítést és az olajbogyó kisajtolását; joggal feltételezhetjük, hogy mindezt Kheiróntól, a bölcs kentaurtól tanulta. Apollón másik fiát, Aszklépioszt, aki az emberiség első orvosa volt, nemcsak a gyógyítás tudományára tanította Kheirón, hanem a szakácsmesterségre is. Ő fedezte fel az ízek harmóniáját,ő biztatta a sütő-főzőket új meg új ételek és mesterfogások kitalálására. Az ősidőkben – így tudja a hagyomány – az emberek magányosan és mogorván étkeztek, egymásnak hátat fordítva, szótlanul. Kheirón szoktatta rá ôket, hogy evés-ivás közben őket érdeklő dolgokról beszélgessenek, és a feltálalt fogásokhoz illő zenét hallgassanak, mert így jobban ízlik az étel.
A kentaurok, ezek a barlanglakó erdei lények, akiknek négylábú lótestéből emberi felsőtest emelkedik ki, egyszerre testesítik meg az emberi fantázia állati és isteni vonásait. Egy pompás lakoma néhány pillanatra mindmáig kentaurrá változtat bennünket, hiszen egyszerre érezhetjük át a jóllakás érzéki örömét és a gasztronómia esztétikai élményéből fakadó olümposzi derűt.