A világvezető autóipari beszállítók közé tartozó Johnson Electric csoport, amelyet 1959-ben alapítottak, 40.000 embert foglalkoztat világszerte (4 kontinensen, 23 országban), ebből 1600 főt Magyarországon. A cég 1998-ban hozta létre első gyárát Ózdon, majd 2003-ban Hatvanban.
A Johnson Electric Hungary Kft. elmúlt 14 évben az egyik legjelentősebb ipari szereplővé nőtte ki magát Hatvanban és környékén.
A folyamatos beruházások eredményeként az anyacég a hatvani gyárat kiemelt fejlesztési területnek jelölte ki az új termékek tervezésére és gyártására. Ezzel Magyarországon szinte egyedülálló módon a teljes – termék és technológia – fejlesztési, tesztelési folyamat fellelhető az első ötlettől a szériagyártás beindításáig.
A gyár fő tevékenysége mára az említett fejlesztéseknek köszönhetően – a motorhűtő modulok új generációjának gyártása. A megrendelők sorában található a BMW, a Toyota, a VW csoport, a Renault, a Daimler és a nagy autóipari alegység beszállítók, mint a Valeo, a Brose és a Mahle. A cég fontos célkitűzése a vertikális integráció fokozása, vagyis a kulcsfontosságú alkatrészek cégen belül történő gyártása, illetve az egyéb alkatrészek helyi forrásból történő beszerzése.
A fejlesztéshez és előállításhoz szükséges mérnöki háttér egyre bővül. Hatvanba települt a Johnson Electric európai fejlesztő csapata, valamint folyamatosan nő a gyártás előkészítő és támogató szakember gárda. Ugyancsak a Johnson Electric Hungary Kft. ad otthont az európai Informatikai Szolgáltató Központnak, a vállalatcsoport részére pénzügyi szolgáltatásokat végző részlegnek, központi beszerzésnek illetve az európai géptervező és gépépítő csapatnak,ahol a következő években is egy fokozatos létszámbeli növekedés várható.
A hatvani cég közel 400 főt foglalkoztat .A munkaerő piaci változások függvényében a cég humán politikája a nagyszerű munkahely – Great place to work – stratégiáját követi , ami a dolgozói bérfejlesztésekre, az eddig is kiemelkedően jó munkahely tökéletesítésére és a cégen belüli kommunikáció megerősítésére fókuszál.
Jó csapatot, kiváló jövőképet, stabil üzleti környezetet kínálunk az itt dolgozóknak. Az egészségtudatosság, csapatszellem, közösségi felelősségvállalás jegyében a cégnek saját konditerme van, pihenőparkja, kerékpáros csapata, foci csapata, elektromos autó töltőállomása. Mára vállalati kultúra fontos részévé az önkénteskedés, a másokon való segítés gyakorlata.
A cég fiatal szakember gárdája eddig is komoly elismerést vívott ki magának a cégcsoporton belül, ami a továbbiakban még inkább elkötelezetté teszi a vállalat dolgozóit is, hogy további üzleti lehetőségekhez jussanak, és Magyarországnak jó hírét keltsék a világban.